Lezárták a washingtoni Capitoliumot, mert Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét ellenző Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét szerdán.
Donald Trump washingtoni beszéde után lezárták a washingtoni Capitoliumot, mert Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét.
A hírügynökségek már órákkal ezelőtt jelezték, kisebb szélsőséges csoportok a tüntetők közé vegyülve készülnek valamire.
A képviselőház és a szenátus ülését, amelyen hivatalosan bejegyzik az elektorok Joe Bidenre leadott szavazatát, felfüggesztették. A képviselőket a rendőrség kíséri ki az épületből.
A tüntetők berontottak a Capitoliumba is. Emiatt zárlatot rendeltek el, senki sem mehet se ki, se be.
Washington polgármestere kijárási tilalmat vezetett be helyi idő szerint 18 órától reggel 6-ig. Több televízió szerint a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz, a jelenlegi amerikai elnököt támogató tüntető ellen, és a rend fenntartása érdekében erősítést kértek.
Pelosi az amerikai nemzeti gárda mozgósítását kérte a tüntetőkkel szemben.
Nancy Pelosi, a Capitolium újraválasztott demokrata elnöke a Nemzeti Gárda bevetését kérte, hogy állítsák helyre a rendet a Capitoliumban. A rendőrség elbarikádozta a Capitolium ajtaját: A rendőrök elővették fegyvereiket. Közben lövéseket hallani az épületen kívülről – írja a USA Today.
Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy a Nemzeti Gárda egységei vonuljanak a Capitoliumhoz. Az egységek más biztonsági erőkkel együtt az épület felé tartanak – írta a Fox News.
Egy asszony kritikus állapotba került, miután meglőtték – értesítették a családtagok az amerikai hírtelevíziót.
A lövés leadásának körülményei tisztázatlanok. Videófelvétel készült a lelövéséről és arról is, ahogy hordágyra emelik. A nőt kórházba szállították.
Az amerikai Capitoliumnál zajló tüntetés „Amerikától idegen”, „azonnal véget kell neki vetni” – jelentette ki a Fox News konzervatív hírtelevíziónak adott interjújában Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője.
McCarthy elmondta, hogy a Capitolium rendőrségének tagjaival van, és hallotta a rádiójukon, hogy lövések dördültek.
Donald Trump Jr. kijelentette: a Capitoliumra támadó tömeg „nem mi vagyunk”, és elítélte a történteket.
Trump Twitter-üzenetben békés tüntetésre szólította szavazóit. „Segítsétek a képviselőházi rendőrségét. Ők valóban az országunk pártján állnak. Maradjatok békések!”
Mike Pence alelnök személyesen szólította fel a tüntetőket, hogy hagyják el az épületét.
Joe Biden a demokrácia elleni felkelésnek nevezte az eseményeket, és felszólította Trumpot, hogy a televízión keresztül hívja fel a tüntetőket, hogy hagyják el a Capitolium épületét.
Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője és Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke azt követően adott ki nyilatkozatot, hogy az épületbe erőszakkal behatoló Trump-párti tüntetők miatt megszakadt a két háznak a november 3-i elnökválasztás eredményét jóváhagyó együttes ülése.
„Felszólítjuk Donald Trump elnököt, utasítsa az összes tüntetőt a Capitolium épületének és területének azonnali elhagyására” – követelte Schumer és Pelosi.
„Nem helyeslem a Capitolium megrohamozását, de nem áll vitán felül, hogy ha az Antifa és a BLM tenné ugyanezt, a (baloldali) média elragadtatva dicsőítené a faji igazságosság iránti elkötelezettség eme szenvedélyes megnyilvánulását?” – kommentálta az eseményeket Dinesh D’Souza republikánus érzelmű amerikai–indiai gondolkodó a Twitteren.
Chris Christie republikánus és New Jersey volt kormányzója az ABC Newsnak: „Nem elég amit az alelnök mondott, nem elég amit az elnök mondott. Nem elég, hogy bekés tüntetést kérnek, ki kell állniuk és fel kell szólítani a szimpatizánsaikat, hogy hagyják el a Capitolium területét!”
A Washington Post című amerikai lap szerint a parlamenthez tartozó legalább két épületet evakuálni kellett. A lap úgy tudja, Trump beszédében szólította fel híveit, hogy vonuljanak a törvényhozás épületéhez. Szemtanúk beszámolói szerint emberek százai vonultak a Capitolium felé.
Szerdán kezdődött meg a kongresszus rendkívüli ülése, amelyen hivatalosan bejegyzik az elektorok szavazatait, azonban több republikánus párti képviselő is jelezte, hogy elutasítja az egyes tagállamokban született eredményeket állítólagos választási csalásokra hivatkozva.
Elsőként Paul Gosar arizonai republikánus képviselő Ted Cruz texasi szenátor támogatásával emelt kifogást az elektori voksok elfogadása ellen. A rendes esetben pusztán formalitásnak számító ülést így akár csütörtökig is elhúzódhatott volna, mert a képviselőháznak és a szenátusnak külön-külön kell megvitatnia és szavaznia a kifogások ügyében. Az egyes szavazások két óra hosszat tarthatnak.
A dpa német hírügynökség szerint ezeknek a megszakításoknak nincs esélye sikerre, mivel a kongresszus mindkét házának jóvá kellene hagynia a kifogást, ami a képviselőházi demokrata többség ismeretében szinte kizárható.
Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője egyébként arra figyelmeztetett, hogy az elnökválasztás eredményének felülbírálása visszafordíthatatlan károkat okozna az országnak.
Mike Pence amerikai alelnök szerdán kijelentette: nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan elutasítsa az elektori szavazatok kihirdetését. Ugyanakkor üdvözölte az amerikai törvényhozók választási szabálytalanságokkal kapcsolatos kifogásait.
„Amennyiben az elnökválasztással kapcsolatban viták merülnek fel, úgy a szövetségi törvény értelmében a nép képviselői azok, akik megvizsgálják a bizonyítékokat és feloldják a vitákat a demokratikus eljárásban” – húzta alá a képviselőház és a szenátus együttes ülésén elnöklő Pence. A levezető elnök szerepe szigorúan protokoláris.
Donald Trump egyébként a „Mentsd meg Amerikát” nevű megmozduláson tartott beszédében felszólította alelnökét, hogy ne hirdesse ki Joe Biden győzelmét a kongresszus rendkívüli ülésén.
Az NBC News szerint (magyar idő szerint éjfél körül) megérkezett a Nemzeti Garda és a kijárási tilalom életbe lépésével elkezdik a Capitoliumot es a környékét is kiüríteni és a tervek szerint ezután folytatódhat a képviselőházban Biden elnökké választásának hitelesítési folyamata.
Forrás és képek: MTI