Hírek / Kultúra

Ma van a magyar kultúra napja

2022. január 22. 08:00 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával kapcsolatos szakmai elismeréseket is.
 
Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le.
 
A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című folyóiratában jelent meg, a kéziraton még szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül, de 1832-ben Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot. Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit.
 
A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, s több mint száz év után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.
 
A Hymnus tintamarás miatt megsérült kézirata két lapon található.
Megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel.
 
Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán – mondhatni közmegegyezéses alapon – a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.
 
A 2012. január elsején hatályba lépett alaptörvény I. cikke kimondja: „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”
 
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Szavai szerint ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is.
 
Először 1989-ben tartottak rendezvényeket a magyar kultúra napján.
 
Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. A nemzeti összetartozás évének jegyében e napon kiemelt figyelmet kapnak a külhoni események.
 
E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is, többek között a Márai Sándor-díjat, a közművelődési szakmai díjakat – a Csokonai Vitéz Mihály y – alkotói, közösségi díjat, a Közművelődési Minőség Díjat és a Minősített Közművelődési Intézmény címet –, a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, a Kölcsey-emlékplakettet, a Magyar Kultúra Lovagja díjat, Kolozsvárott pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.

A közmédia egyedülálló műsorfolyammal készül a magyar kultúra napjára

A Duna Televízió bemutatja a Kék róka című, romantikus magyar játékfilmet, melyet 19:50-től közvetít a csatorna. A régi klasszikus filmekről sem feledkezik meg a Duna TV. Az aranyember című 1918-as némafilmet zenei kísérettel sugározza a csatorna 14:25-től.
 
Útjára indul a Duna saját gyártású sorozata is Álmok álmodói címmel, melynek első része Kölcsey Ferencről szól. A sorozat január 22-én kezdődik a Dunán, 19:40-től láthatják az első részt, folytatását pedig minden hétköznap 18:45-től.
 
Délelőtt 11:05-től a Duna World sugározza Mikszáth Kálmán nagy sikerű Különös házasság című művének filmváltozatát.
 
Az M5 csatorna műsorára tűzi az 1968-as Pál utcai fiúk című játékfilmet, melyet 14 órától láthatnak a nézők. 21 órától pedig a „Látjátok feleim…”– A Halotti beszéd és könyörgés és őrzőkódexe, a Pray-kódex című ismeretterjesztő film látható, melyet az Országos Széchényi Könyvtár készített. 22:15-től Erkel Ferenc: Hunyadi László című 1977-es operafilmje várja a nézőket, majd az éjfél után pár perccel kezdődő Csontváry című 1976-os filmdrámával zárul a csatorna kínálata.
 
Az M5 kulturális csatorna népszerű műsorvezetői a jeles naphoz kapcsolódva kihívást indítanak #akultúraotthona hashtaggel, amelyben arra buzdítják a nézőket, látogatókat, hogy osszák meg: hol érzik magukat otthonosan a kultúrában!
 
A kultúra különböző területeit mutatja be a Kossuth Rádió január 22-én, olyan megszólalókat segítségül hívva, akik megosztják gondolataikat, többek között a tánc, a zene, a politika vagy az oktatás kultúrájáról.
 
Forrás és kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek