Hírek / Kultúra

Magyar elnöke lesz a Cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének

2023. április 21. 07:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyező rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők csütörtökön.
 
Közleményében a fesztivál emlékeztetett arra, hogy „a kortárs magyar filmművészet nagyformátumú alkotójának” pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) elnevezésű programban bemutatott első filmje, Az én XX. századom 1989-ben elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát, A feleségem története című alkotása pedig 2021-ben a hivatalos program versenyprogramjába kapott meghívást.
 
„Világszerte elismert alkotásaival Enyedi Ildikó egy szépségében és finomságában lenyűgöző életművet alkot” – hangsúlyozták a szervezők.
 
A közlemény szerint Enyedi Ildikó számára első nagyjátékfilmjének cannes-i meghívása „hihetetlen érzés volt” 1989-ben.
 
„Az, hogy beválogattak, azt jelentette, hogy megértettek, hogy valóban megláttak, mintha a zseniális művészek és filmes szakemberek színekben gazdag és extravagáns közössége szélesre tárta volna a karjait előttem, egy abszolút kezdő előtt, bízva bennem, amikor még csak ígéret voltam. Még mindig emlékszem az akkor Cannes-ban töltött minden egyes pillanatra” – idézte a közlemény a rendezőnőt, akinek meggyőződése, hogy a rövidfilmek versenybe érkező fiatal filmesek „ugyanezt a pozitív sokkot fogják átélni” az idei fesztiválon.
 
„Támogatom őket, remélem, hogy ez az elismerés önbizalmat ad nekik a folytatáshoz, ahhoz, hogy merjenek, miközben alázatosak maradnak, és ahhoz, hogy ne veszítsék szem elől a lényeget, ne kápráztassa el őket a hírnév” – tette hozzá.
 
Az Enyedi Ildikó által elnökölt zsűriben foglal helyet Ana Lily Amirpour iráni-amerikai forgatókönyvíró, rendezőnő, Charlotte Le Bon kanadai színésznő, rendezőnő, Karidja Touré francia színésznő és Shlomi Elkabetz izraeli rendező, forgatókönyvíró, színész, producer.
 
A cannes-i fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg, Enyedi Ildikó a záróünnepségen adja majd át a hivatalos programba meghívott rövidfilmek legjobbjának az Arany Pálmát, valamint három díjat a filmes iskolák legjobb vizsgafilmjeinek. A meghívott rövidfilmek és a Cinef válogatás listáját a következő napokban teszik közzé.
 
Forrás: MTI
Kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek