Csaknem a felére esett Csongrád megyében a véradók száma az elmúlt héten. Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezetének igazgatója a Rádió 7-nek elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Szegeden is van lehetőség intézményi véradásra a hét több napján is, a pontos időpontokról véradás.hu honlapon és a Véradás – Csongrád megye Facebook-oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. Kiemelte: kiszállásos véradásokat is szerveznek a vérhiány kialakulásának megakadályozására, Bordányban, a Szent István tér 1. szám alatt, illetve Csongrádon, a Városi Galéria épületében várják majd a véradókat.
„Kettő kiszállásos véradásra fogadjuk a váradókat. Az egyik Csongrád városában a Városi Galéria lesz, április 7-én, kedden délután fél 3-tól délután 6 óráig várunk mindenkit, és április 8-án, szerdán Bordányban várjuk majd a véradókat 10 és 14 óra között” – fogalmazott Sasvári Krisztina.