Szeged, Makó és Székkutas is segít az általános iskolásainak, a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhely viszont ezúttal sem fordít figyelmet iskolakezdéskor a családok támogatására – írja hétfői cikkében a Promenád24. A lap emlékeztet: szeptember elsején megkezdődik az új tanév, ami több tízezer forintos kiadással jár a szülőknek. Makón és Szegeden 15 ezer, Székkutason 6500 forintot kapnak az érintett családok az önkormányzattól, míg Vásárhelyen semmit. A portál megjegyzi: a városháza tájékoztatása szerint Hódmezővásárhely gazdag város, és több közgyűlésen is elhangzott, hogy az idén 4 milliárd forint felett lehetnek a helyi adóbevételek.
Fotó: Illusztráció