Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Makói bartókos diák nyerte meg a Kazinczy-versenyt

2021. március 8. 09:30 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének diákja, Forrai Réka képviselheti majd a várost és a térségét a Kazinczy-verseny regionális döntőjében, mivel első lett a területi megmérettetésen. Borkáné Dudás Mónika intézményvezető a Rádió 7-nek elmondta: a veszélyhelyzet miatt sajnos csak online formában tudták megszervezni a területi versenyt, ezt a tanulók nagyon fájlalták, hiszen ők úgy készülnek, hogy közönség előtt olvassák fel a szövegeket, most ezt csak a kamerának tehették meg. Az intézményvezető hozzátette: a Szép Magyar Beszéd verseny résztvevőinek két feladata volt, egyrészt egy szabadon választott szöveget kellett felolvasniuk, majd ezt követően kaptak egy számukra addig ismeretlen másikat.

Borkáné Dudás Mónikától megtudtuk: az iskolájuk tanulói mindig szép eredményeket érnek el a Szép Magyar Beszédben. A 2020-2021-es tanévben nem csupán Forrai Réka szerepelt kiválóan, hiszen a Bartókban az 5-6. osztályosok kategóriájában Varjú Noémi lett a harmadik. Az Almási tagintézmény diákjai közül az 5-6. osztályosoknál Illyés Andrea második, a 7-8. osztályosoknál pedig Gesztesi Alexa szintén második lett.

Nyitófotó forrása: www.delmagyar.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek