Hírek / Kultúra

Már építik a Tisza-parton az első Szegedi Vízi Színház nézőterét és színpadát

2020. augusztus 28. 08:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Egy hét múlva, szeptember 4-én este lesz az első előadás, de már javában dolgoznak a Tisza-parton, hogy időben elkészüljön az idén debütáló Szegedi Vízi Színház színpada és nézőtere.
 
Egy hét alatt összesen tizenkét – közöttük több ingyenes – eladást is láthatnak majd a szegediek a Huszár Mátyás rakparton.
 
Valójában ez lenne a 18. Szegedi Várjátékok, de a vár régészeti feltárása és a Stefánia felújítása lehetetlenné tette, hogy a megszokott helyen rendezzék meg a hagyományos eseményt, ezért választották a szervezők a Tisza-partot, és nevezték át a rendezvényt Szegedi Vízi Színháznak.
 
Szeptember első hétvégéje a gyerekeké lesz: ingyenes bábelőadásokkal és zenés mesejátékkal várják őket. Vasárnap este pedig a Szeged táncegyüttes szórakoztatja majd az érdeklődőket.
 
A fesztiválprogram egyetlen bemutatóját, Szabó Magda Abigél című ifjúsági előadását szeptember 11-én, pénteken este láthatják a nézők. Az előadás érdekessége, hogy nem felnőtt színészekkel, hanem a regényben eredetileg is szereplő, 15-16 éves fiatalokkal állítják színpadra a darabot.
 
Forrás és kép: szeged.hu
 


next 5

A mi világunk

Hírek