Hírek / Kultúra

Már lehet jelentkezni az Vásárhelyi Ízök Fesztiváljának főzőversenyére

2019. szeptember 18. 12:13 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Ismét lesz Vásárhelyi Ízök Fesztiválja, amelyen nemcsak a helyi kézművesek mutatkoznak be termékeikkel, de főzőversenyen is bizonyíthatnak a csapatok. Csáki Zsolt gasztro-szervező, a Dél-alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság elnöke a Rádió 7-nek elmondta: a főzőverseny október 5-én délelőtt 11 órakor kezdődik az ortodox templom melletti almáskertben. Hozzátette: a tetszőleges létszámú csapatok október 3-ig nevezhetnek levesek, egytálételek vagy sütemények kategóriában a hod.gasztrolovag@gmail.com elektronikus levélcímen vagy személyesen a Besenyei Ferenc Művelődési Központban, illetve a Facebookon létrehozott eseményoldalon. Közlése szerint egy csapat több kategóriában, vagy több étellel is nevezhet a relikviákért és vásárhelyi kézműves ajándékokért folyó megmérettetésre, a cél, hogy a résztvevők csokorba gyűjtsék, és bemutassák az olyan hagyományos vásárhelyi ételeket, mint például a táskaleves vagy a sós túrós lepény. Csáki Zsolt erről részletesen így beszélt: „A feltétel az annyi, hogy jelentkezzen a csapat, és próbáljon olyan ételt készíteni, ami tradicionális régi vásárhelyi étel, vagy pedig legyen egy olyan vásárhelyi étel, amely a vásárhelyi ízvilágra, vásárhelyi érzésekre meg a vásárhelyi alapanyagokhoz kapcsolódik, de lehet ez akár egy új étel is. A főzőversenynek a mottója is ez: Ahogy már régön is szerettük, vagy ahogy most szeretjük!”

Kép forrása: turizmus.hodmezovasarhely.hu


next 5

A mi világunk

Hírek