Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Márciusban kezdik a makói Tamás-malom felújítását

2021. március 8. 11:12 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

A makói József Attila Múzeum sikeres pályázatának köszönhetően megújul az intézmény egyik külső raktára, az egykori Tamás-malom. Szikszai Zsuzsanna igazgató a Rádió 7-nek elmondta: elsősorban új nyílászárókat kap az épület, mely helyi védettség alatt áll, ezért a külső homlokzatát nem bontják meg, a meglévő ablakok, ajtók mögé építik be az újakat. Hozzátette: a speciális nyílászárók gyártása már javában tart és még ebben a hónapban el is kezdik a felújítást és várhatóan nyár elejére be is fejezik. Szikszai Zsuzsanna kiemelte: mivel a volt malomban őrzik a néprajzi gyűjteményük nagyobb, fából készített darabjait, ezért fontos, hogy az ablakok pormentesen záródjanak.

Szikszai Zsuzsannától megtudtuk: Csongrád-Csanád megye legnagyobb néprajzi gyűjteményét őrzik Makón. Jelenleg több mint 32 ezer példányos ez a kincs, de ez a szám folyamatosan növekszik, hiszen Makóról és a kistérségéből rendszeresen érkeznek újabb darabok. A raktári könyvek szerint a gyűjtemény első darabját 1950-ben a múzeum első igazgatója, Pesovár Ernő vette lajstromba, ami nem volt más, mint egy díszesen hímzett női ködmön.

Fotók forrása: makói múzeum

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek