Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzék közös miniszterelnökjelöltje erős alternatívát lát, legalábbis erről beszélt újévi köszöntőjében. Felidézte, hogy a Fidesz 2018-ban 47 körzetben szerzett többséget. Márki-Zay úgy vélte, hogy 59 körzetre van most esélye az ellenzéknek, a közös listán pedig még erősebbek lesznek. Ezt azonban az elmúlt napok hírei megcáfolni látszanak. Még a 444.hu portál is kifejtette, hogy amíg az ellenzék csak vitatkozik, a Fidesz egyre erősödik. A Századvég kutatása szerint pedig folyamatosan csökken Márki-Zay népszerűsége. Már mínusz húszpontos a baloldal miniszterelnök-jelöltjének elutasítottsága, ami októberben még csupán mínusz öt pont volt. A Medián kutatása pedig azt mutatta meg, hogy a magyarok közel kétharmada Fidesz-győzelemre számít 2022-ben.
Fotó: Mandiner