Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Marosvásárhelytől Havannán át Makóig

2020. augusztus 1. 10:12 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Gyökerek címmel nyílt kiállítás a makói Hagymaház Galériában Gráma István Pedro képzőművész munkáiból. A festővel Gilinger Katalin művésztanár beszélgetett, aki a Rádió 7-nek elmondta: a marosvásárhelyi alkotó bejárta szinte az egész világot és a legtöbb időt Kubában töltötte, a látottak pedig óriási hatással voltak rá. Hozzátette: a kiállítás címe, vagyis a Gyökerek pedig arra utal, hogy Erdélyből hozta az identitását, ami mind a mai napig meghatározza, mit és hogyan ábrázol. A művésztanár kiemelte: a Makón kiállított képei döntő többsége Havannát mutatja be, de emellett sok akt is látható.

Gilinger Katalintól megtudtuk: Gráma István Pedro még az útkeresésének az elején tart, de emellett igen színesen látja a világot. A képein igen részletesen ábrázolja azt, amit a saját szemével tapasztal. A havannai utcarészleteken még arra is ügyel, hogy az öreg amerikai gyártmányú kocsik rendszáma is valósághű legyen. Több esetben visszaköszön az alkotásain az alkohol, illetve a fogyasztása után tapasztalt mámor.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek