Változott az újraélesztési protokoll, amely a koronavírus-veszélyhelyzet miatt most is érvényben van. Lóczi Gerda, a Magyar Reszuszcitációs Társaság vezetőségi tagja a Rádió 7-nek elmondta, hogy a laikus újraélesztésnél nem szabad az eszméletlen beteg arca fölé hajolva ellenőrizni a légzést, ezt most egyszerű mellkas vizsgálattal lehet megtenni. Hozzátette, ezután a percenként 100-120, 5-6 centiméter mélyen végzett nyomással kell megkezdeni a mellkas kompressziót, közben a saját magunkét és a beteg arcát is kendővel vagy maszkkal kell eltakarni, hogy elkerüljük a fertőzésveszélyt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírushelyzet alatt a befúvásos lélegeztetést csak közvetlen hozzátartozók végezhetik. Kiemelte, a segítségnyújtásban, a mostani helyzetben is nélkülözhetetlen a szerepe a beteghez elsőként érkező laikusoknak, akiket a 112-es segélyhívó számról folyamatosan tanácsokkal lát el a diszpécser a mentők kiérkezéséig. Lóczi Gerda erről részletesen így nyilatkozott: „2016-ban 575, 2019-ben viszont már 1009 esetben sikerült a helyszínen a beteg életét visszahozni. Számra pontosan a megkezdett újraélesztések száma is megkétszereződött, 2300-ról 4600-ra nőtt.”
Kép forrása: femina.hu