A Hétszínvirág megálló szépítésében a gyerekek virágok ültetésével vették ki a részüket.
Nincs már egyedül Thomas, a gőzmozdony a kisteleki Hétszínvirág óvoda előtt, nemrég ugyanis egy kettős munkakört betöltő barátot kapott. Az új pajtás - vagy nevezhetjük kollégának is – egyszerre masiniszta és jegyvizsgáló, aki ráadásul azt is figyeli, ki közlekedik szépen és szabályosan óvodába jövet-menet.
A Hétszínvirág megállóig közlekedő vonat vezetője két dajka néninek és az óvoda karbantartójának köszönheti életét, valamint a munkájához és persze Thomashoz is illő megjelenését. Utóbbi esetében a szakmai hátteret Némethné Dobák Gizellának köszönheti a kis masiniszta.
A mesebeli vasútállomás szépítésében az óvodás gyerekek is kivették a részüket, a kis kertészek keze munkáját dicséri ugyanis a sok színes árvácska a szerelvényen.
Forrás és kép: kistelekjaras.hu