Maximálisan kihasznált a műfüves pálya Békéssámsonban – mondta a község polgármestere a Rádió7-nek. Annus István úgy fogalmazott: enyhe túlzással csak éjszaka vagy szakadó esőben nincsenek a pályán. Minden este 20-30 gyerek, szülő, sőt, nagyszülő is játszik ott. Arra nagyon figyelnek, és be is tartatják mindenkivel, hogy stoplis cipővel nem szabad a pályára lépni.
„Nagyon közel van az iskolához és az óvodához. Ez olyan téren is szerencsés, hogy nevelési évben délelőttönként az ovisok, iskolások is rendszeres látogatói a pályának, testnevelési órát vagy foglalkozásokat tartanak ott. Igazi közösségi tér lett belőle, meg az egész környezetből. Nagyon szeretik, minden este 20-30 gyerek van jelen.”