Ahogy tavaly, idén is a Real Madrid a legaktívabb érdeklődő, de már a Barcelona is képben van. Ennek ellenére nem elképzelhetetlen a világbajnok játékos maradása.
A PSG vasárnap este 5-1-re nyert a Lorient ellen a francia labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A találkozó legjobbja Kylian Mbappé volt, aki két gólja mellett kiosztott három gólpasszt is.
Az együttes szurkolói számára azonban ennél is örömtelibb lehet, hogy a francia válogatott játékos a meccs utáni nyilatkozatában felvetette annak a lehetőségét, hogy a nyáron mégsem igazol másik klubhoz, marad a francia fővárosban.
„Vannak új elemek, elég sok tényezőt kell figyelembe venni. Mint mondtam, nem könnyű döntés. A szeretteimmel a legjobb döntést próbálom meghozni a jövőm szempontjából” – mondta a támadó.
Később megkérdezték, hogy lehetséges-e a párizsi maradás, mire azt válaszolta: „Igen, természetesen”.
A Real Madrid már tavaly nyáron is szerette volna megszerezni a vb-győztes labdarúgót, de nem jött létre az üzlet, ami miatt a játékos akkor csalódottságát fejezte ki. Az elmúlt hetekben megjelentek olyan sajtóhírek, hogy biztosan Madridban folytatja, de időközben a Barcelona is jelezte, szívesen látná soraiban a nyáron szabaddá váló játékost.
Fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON
Forrás: MTI, m4sport.hu