Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Még az idén megépítik a vágányokat a tram-train nagyvasúti vonalán

2019. március 22. 08:58 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Minden a terveknek megfelelően halad a tram-train nagyvasúti beruházásában. Kiss Boglárka, a kivitelező Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője a Rádió 7-nek beszámolva elmondta, hogy két állomás, az Algyő és a Hódmezővásárhelyi Népkert épületeiben befejezték a belső munkálatokat: a villany- és klímaszerelést, most a népkerti állomáson a kábelezés, míg Kopáncson aknaépítés zajlik. Hozzátette: a Szeged-Rókus és a Hódmezővásárhelyi Népkert közötti szakaszon hátra van még a második vágányok alépítményeinek elkészítése, ez idén tavasszal folytatódik, a Tisza-híd környezetében pedig megkezdték a biztosító rendszer tervezését. A szóvivő hangsúlyozta: várhatóan a tram-train nagyvasúti szakaszán a vágányépítés még az idén befejeződik, ezután állhat helyre teljesen a vasúti közlekedés. Kiss Boglárka hozzátette: „A vágányépítési munkák várhatóan az idei évben befejeződnek, azonban további munkálatok természetesen még szükségesek. A pályaépítés befejezését követően az ősz végétől állhat helyre a nagyvasúti közlekedés, addig pedig vonatpótló buszok szállítják a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedőket. A kivitelező folyamatosan dolgozik és az ütemezésnek megfelelően halad.”

Kép forrása: magyarepitok.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek