Mindszenten közösségi gyertyagyújtás lesz advent utolsó vasárnapján délután négy órától. Kovács Ildikó, a Keller Lajos Művelődési Központ és Könyvtár intézményvezetője elmondta a Rádió 7-nek, hogy a gyertyagyújtásnál közreműködnek a Mindszenti Általános Iskola és a Dózsa-telepi tagintézmény növendékei. Hozzátette: igazi meglepetéssel is készülnek ezen a délutánon, az Eötvös Cirkusz Karácsonyi Hógömb című műsorával lép színpadra.
„ Azért lesz különleges, ha mondhatjuk így, mert közösségi gyertyagyújtást tervezünk, minden a településen létező kis és nagy közösség, civilszervezet hivatalos erre az eseményre és szeretnék, ha együtt lobbantanánk lángra a negyedik gyertyát.” –tette hozzá Kovács Ildikó.