Hírek / Közélet

Megrendezték a Városi angol szépkiejtési versenyt

2019. április 8. 15:40 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Városi angol szépkiejtési versenyt rendeztek hétfőn a Németh László Városi Könyvtárban. A szervező Klauzál Gábor Általános Iskola felhívásárára Hódmezővásárhely szinte valamennyi oktatási intézményéből érkeztek diákok, így összesen 30 tanuló mérte össze tudását két kategóriában. Baricsa Enikő angoltanár a Rádió 7 érdeklődésére elmondta, hogy egy kötelező és egy szabadon választható szöveget kellett a résztvevőknek felolvasniuk, amelyet szakértő zsűri értékelt. Az egyfordulós versenyen valamennyi résztvevőt apró ajándékokkal díjaztak a szervezők. Baricsa Enikő erről részletesen így nyilatkozott: „Mindkét kategória ugyanazon feladat elé állítja a gyerekeket, egy szabadon választott és egy a szervezők által kiválasztott angol szöveget kell minél szebben előadniuk.  A kötelező feladat mindig nagy dilemma elé állít bennünket, mert olyat szeretnénk adni, ami kihívás is, ugyanakkor megoldható feladat is mind az 5-6.-oskoknak, mint a 7-8.-osoknak. Próbáljuk a nyelvtani szerkezeteket úgy kiválasztani a szövegekben, amelyeket már megértenek a gyerekek, de kihívásként olyan szöveget adunk, amelyhez hozzá kell, hogy készüljenek, szótárt kell használniuk, hiszen nem egy hétköznapi iskolai szövegről van szó.”


next 5

A mi világunk

Hírek