Hírek / Sport

Megvan az első nemzetközi vásárhelyi ökölvívó arany a Boxing Gymtől

2018. november 19. 15:06 Sport | Szerző: CzabarkaJanos

 A hétvégén Zágrábban hat nemzet részvételével megrendezett tornán a vásárhelyi Kovács Pál magabiztosan nyerte súlycsoportját a magyar csapat tagjaként.

Horvátország csaknem összes klubja mellett a szlovén, szerb, román, német és a magyar válogatott legjobbjai vettek részt a hétvégén Zágrábban megrendezett nemzetközi ökölvívó tornán. Hazánkból a Vasas két versenyzője, Harcsa Zoltán és Fodor Milán, a kőszegiek kiválósága Hámori Ádám, a KSI legjobbjai, valamint Hódmezővásárhelyt is képviselve, a Boxing Gym Vásárhely reménysége, Kovács Pál és mestere Tóth Károly Zsolt.

Kovács Pál súlycsoportjában heten indultak, az első napon erő-nyerő ágra került, rögtön elődöntőben bokszolhatott, ahol egy kellemetlen hazai, horvát fiút kapott, de meggyőző fölénnyel verte. A döntőben egy még keményebb szlovén ellenfél indult a ring másik sarkából, de Kovács Pál őt is legyűrte.

Tóth Károly Zsolt vezetőedző elmondta, más technikájú és bokszkultúrájú ellenfelekkel találkozhattak, mely terület még kicsit szokatlan számukra, de az összecsapások kiváló alapot biztosítanak a továbbiakhoz, elsősorban a hamarosan kezdődő magyar bajnoksághoz.

A magyar delegációt Balzsay Károly, a férfi válogatott szövetségi kapitánya vezette, aki meg volt elégedve a magyar versenyzők teljesítményével.

Szombat Mihály, sajtóreferens
Boxing Gym Vásárhely


next 5

A mi világunk

Hírek