Megnyitották a röszkei, a tompai és a hercegszántói határátkelőt a magyar-szerb határ mentén élők előtt, ezzel is segítve azt, hogy az ingázók ne szenvedjenek túl nagy gazdasági károkat az új típusú koronavírus-járvány következményei miatt. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Horgoson, a röszkei határátkelő szerbiai oldalán tartott sajtótájékoztatóján is megerősítette.
Közlése szerint a három határátkelőt munkavállalási és mezőgazdasági munkálatok elvégzése céljából használhatják mostantól a határsáv 50 kilométeres körzetében élők.
Hozzátette, emellett magyar nagyvállalatok segítenek a szerb és a magyar gazdaság újraindításában, folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program, valamint a közös infrastrukturális projektek építése a két ország között. Szijjártó Péter azt is bejelentette, hogy folyatatódnak a két ország közös beruházásai, így például megépül a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal.