Hírek / Közélet

Minden eddiginél nagyobb migrációs nyomásra kell készülni Szijjártó Péter szerint

2022. június 30. 14:11 Közélet | Szerző: Török Mónika

Minden eddiginél nagyobb migrációs nyomással kell majd szembesülnie Európának az ukrajnai háború nyomán előálló globális élelmiszerhiány és terrorfenyegetések miatt - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Madridban.  A tárcavezető a NATO csúcstalálkozóját követően arról számolt be, hogy az utolsó munkaülésen a déli biztonsági kihívásokkal foglalkoztak.  Elmondta: csak idén eddig már több mint százezer illegális bevándorlót állítottak meg Magyarország déli határán a hatóságok. Hozzátette: ezzel párhuzamosan keletről érkeznek az ukrajnai háború elől menekülők, akiket viszont kivétel nélkül beengednek az országba. Kiemelte: az európai külső határokat kell védenie hazánknak, amelyhez nem nagyon kapunk külső segítséget. A miniszter kijelentette, ezen a téren Magyarország mellett a NATO-nak is van feladata, ugyanis a katonai szervezetnek támogatnia kell a tagállamok külső védelméhez a stabilitásuk megőrzésével hozzájáruló országokat, például Marokkót, Egyiptomot, Jordániát és Libanont.


next 5

A mi világunk

Hírek