Hírek / Kultúra

Mindszenten is ünnepi műsorral és városi kitüntetések átadásával emlékeznek az államalapításra

2020. augusztus 19. 11:36 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Ünnepi szentmisével kezdődik Mindszenten holnap csütörtök 9 órától a Szent István napi megemlékezés a Mindszenti Művelődési Központban. Zsótér Károly, Mindszent polgármestere a Rádió 7-nek elmondta, hogy délután fél 4-től a Szent Imre Közösségi Háznál ünnepi műsorral és kenyérszenteléssel folytatódik a program, majd augusztus 21-én ugyanott egész nap családi napra várják a helyieket. Hozzátette, szintén az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva, egy később időpontban, augusztus 27-én délután 5 órakor adják majd át Mindszent Város 2020. évi emlékérmeit. Közlése szerint heten részesülnek majd különféle megbecsülésben a városért végzett munkájukért. Zsótér Károly erről részletesen így nyilatkozott: „Ezen a napon fogjuk átadni ünnepélyes keretek között a Mindszent sportjáért, Mindszent város ifjúsági munkájáért, valamint a közszolgáltatásban végzett kiváló munkáért díjat, illetve a Mindszent közéletéért emlékérmet is átadjuk. A díszpolgári cím a Mindszent városért nevet viseli, az is gazdára fog ezen a napon találni.”


next 5

A mi világunk

Hírek