Hírek / Közélet

Mindszenten ózongenerátort kap a fertőtlenítéshez a helyi idősotthon

2020. május 2. 09:00 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Mindent a legnagyobb rendben talált ellenőrzésén a Népegészségügyi Szolgálat és a Kormányhivatal a Mindszenti Időskorúak Otthonában. Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója a Rádió 7-nek elmondta, hogy a 20 férőhelyes, családias intézmény a mindszenti önkormányzattól korábban eszközöket: kórházi ágyakat, illetve negyven fertőtleníthető maszkot is kapott, most pedig a segítségükkel egy új izoláló szobát alakíthatnak ki, illetve felújíthatják a meglévő betegszobát is. Hozzátette, a város ózongenerátorokkal is rendelkezik, az egyiket az idősotthonnak adják át, így a vásárhelyihez hasonlóan ott is új módszerekkel egészülhet ki az eddigi hagyományos fertőtlenítés. Bálint Gabriella erről részletesen így nyilatkozott: „Mindszent városával is nagyon jó a kapcsolatunk, hiszen a kistérségi társulás egyik alkotó településéről van szó. Úgy érzem, hogy nagyon nagy lelkesedéssel, kitartással a kisközösség az intézményben is, illetve az ottani városi közösség is, valamint a Kapcsolat Központ is mindent megtesz, hogy amennyire csak lehet, kívül tartsuk ezt a rendkívül veszélyes vírusfertőzést.”

Kép forrása: mindszent.hu

 

 

 

 

 


next 5

A mi világunk

Hírek