Minimálisra csökken a szagterhelés az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. hódmezővásárhelyi gyárában egy félmilliárd forintos állami beruházásnak köszönhetően. Vígh Róbert Ferenc gyárigazgató hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az új, Európa szinten is korszerűnek számító levegőtisztítási technológia kialakítása több éves kutató és fejlesztő munka eredménye. A berendezés jelenleg tesztüzemben működik.
„A tesztüzem legkésőbb március végén ér véget. Azért tart addig, mert a biofilterben addigra kialakul az, ami a szagmolekulák végső lebomlását végzi. Akkor végezzük el az utolsó méréseinket, és lezárjuk a projektet. Mérési eredményekkel tudjuk majd alátámasztani, hogy a beruházás megfelelően működik” - tette hozzá Vígh Róbert Ferenc.
A fejlesztés új korszakot jelent Hódmezővásárhelynek – jelentette ki Benkő Zsolt és Horváth Zoltán. A fideszes önkormányzati képviselők az üzem új levegőtisztítási technológiájáról elmondták: a fejlesztési elképzelés már a 2010-es évek elején megszületett. A beruházás jó példa lehet a környékbeli vállalkozásoknak a károsanyag-kibocsátás csökkentésére.
A képviselők megköszönték az ATEV vezetőinek és dolgozóinak a korszerűsítést. Horváth Zoltán hozzátette: a szagterhelés megszűnése jelentősen növeli a városban élők komfortérzetét.
„Az elmúlt időszakban a csapból is az folyik az ellenzék részéről, hogy a kormány bünteti Vásárhelyt. Ez a félmilliárdos beruházás ékes példája annak, hogy ez nem igaz, sőt, a gyárban további fejlesztések lesznek majd. Azt javaslom a kormányt bírálóknak, hogy beszéd helyett dolgozni kell, és akkor lesz eredmény” – hangsúlyozta Horváth Zoltán.