Hírek / Egyéb/Archív

Mintegy 11 ezer erdei fülesbaglyot számláltak az országos téli felmérésben

2022. február 25. 10:55 Egyéb/Archív | Szerző: Megyeri József

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok idei országos lakossági felmérésének összesítése. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője a Rádió 7-nek elmondta, január utolsó hétvégén szinkronszámlálást tartottak, amelyhez bárki csatlakozhatott. A bejelentések szerint az ország 699 településén, 1 104 helyszínen legalább 11 040 erdei fülesbagoly telelt, ami közel harminchárom százalékkal kevesebb a tavalyi számolás eredményénél.

„A jelentős csökkenés hátterében két ok együttes hatása állhat. Az egyik a mezeipocok-állomány tavalyi csúcsát követő természetes, erős visszaesése, amely alapvetően meghatározta, hogy ebben a téli szezonban mennyi bagoly lakhat jól idehaza. A másik körülmény az éppen a szinkron idejére betörő erős, sok helyen viharos erejű szél. Ennek köszönhetően olyan nappalozóhelyek maradtak üresen a felmérés napjaiban, ahol máskor több tucat vagy akár száznál is több erdei fülesbagoly szokott gyülekezni” – fejtette ki Orbán Zoltán.

A témáról bővebben március 4-én, pénteken 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!

Fotó: MME


next 5

A mi világunk

Hírek