A szavazatok 70 százalékát szerezte meg az önkormányzati választásokon Ambrus István. Mártély polgármestere a Rádió 7-nek elmondta: ez nagy felhatalmazást jelent a munka folytatására, és bizonyítja, hogy a 2022-ben megkezdett út a lakosok szerint is a fejlődéshez vezet. A cél, hogy a következő öt évben is ebbe az irányba haladjanak tovább.
„Most az egyik legfontosabb feladatunk az óvoda bővítése. A munkálatok megkezdődtek, ezt kell sürgetnünk, mivel azt szeretnénk, hogy szeptemberben már tudják használni az új csoportszobát a gyerekek. Fontos a postamúzeum kialakítása is, az együttműködési megállapodást már aláírtuk a Postakürt Alapítvánnyal. Itt a tér kialakítását végzi az önkormányzat, és egy cukrászdát is tervezünk a környéken” – tette hozzá Ambrus István.