A legfontosabb közintézmények energetikai fejlesztése után a művelődési ház korszerűsítése következik Székkutason – tudta meg a Rádió 7 Szél István polgármestertől. Mint mondta, a legtöbb intézményük önellátó, de a Murgács Kálmán épülete eddig kimaradt a sorból. Az elmúlt évben úgy spóroltak a gázszámlán, hogy amikor csak lehetett, nem fűtötték az épületet.
„Székkutason a művelődési ház gázzal való felfűtése egy napra 140 és 150 ezer forint közé esik. Ezt az önkormányzatnak úgy kell kigazdálkodnia, hogy élet is legyen a művelődési házban, de spórolni is tudjon. Tehát hétköznaponként, amikor nincs rendezvény, akkor nem fűtünk, és amikor van rendezvény, akkor pedig bekapcsoljuk a fűtést. Az épület napelemmel és klímával való ellátása fog majd tudni ezen segíteni, az lesz majd a következő feladat.”