Hírek / Kultúra

Négyezer új beiratkozója volt 2022-ben a Somogyi-könyvtárnak

2023. január 10. 09:09 Kultúra | Szerző: Szeri Csaba

Sikeres évet zárt 2022-ben a szegedi Somogyi-könyvtár. Habár az év elején még a pandémia miatt korlátozások voltak érvényben, a folytatásban sikerült visszacsábítani az olvasókat az intézmény falai közé. Sikaláné Sánta Ildikó igazgató hírműsorunknak elmondta, összesen mintegy 27 ezer beiratkozott olvasóval büszkélkedhetnek és az év során csaknem 230 ezres látogatószám jött össze. Fontos sikernek tartják azt is, hogy úgy tűnik, újra előtérbe került a nyomtatott könyvek olvasása, hiszen az új beiratkozók száma is magas volt.

„Több mint négyezer új beiratkozónk volt az elmúlt évben, akik korábban nem használták a könyvtárat, de most beiratkoztak és rendszeres könyvtár használókká, könyvkölcsönzőkké váltak. Az eredményeket, a számokat nézve látszik, hogy nagyon nagy sikerrel jártunk az olvasók visszaszoktatásában és az is látszik, hogy nagyon nagy szükség van a könyvtár által nyújtott szolgáltatásokra és, hogy egyre többen veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat” – mondta Sikaláné Sánta Ildikó.


next 5

A mi világunk

Hírek