Hírek / Közlekedés és kék hírek

Néhány hét csúszással érkeznek Spanyolországból a tram-train járművek

2020. április 21. 16:10 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Géczi Emese

A spanyolországi Sevillából érkeznek a tram-train járművek Hódmezővásárhelyre. Mucsi László a beruházás projekttanácsadója a Rádió 7-nek elmondta, hogy eredetileg október első hetére várták a szerelvényeket, de a spanyol partner gyáraiban csak most indult újra a munka a koronavírus-járvány miatt. Hangsúlyozta, így néhány hét csúszásra biztosan számítani kell, amit a folyamatos hétvégi munkavégzéssel igyekszik csökkenteni a beszállító. Hozzátette, először három jármű érkezik majd, amelyeknek darabonként legalább tizenötezer hibamentes futást kell igazolniuk, csak ezután kezdődhet meg a teljes járműpark legyártása. A próbaüzem több hónapot vesz majd igénybe, amelyet a több mint három kilométeres vásárhelyi szakaszon, a 20 kilométeres nagyvasúti vonalon, illetve Szegeden, az 1-es villamos nyomvonalán tesznek meg a tram-train szerelvények. Mucsi László erről részletesen így nyilatkozott: „A koronavírus-járvány Spanyolországban sokkal nagyobb mértékben érintette a gazdaságot. Azt az információt kaptuk, hogy a gyárban a napokban megkezdődött újra a munka, úgyhogy próbálja a gyártó hétvégi munkavégzéssel a kiesett időt pótolni, feltehetőleg egy-két hét csúszásnál több nem fog bekövetkezni.”

Kép forrása: wikipedia.org

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek