Nem lassítják le a már folyamatban lévő fejlesztések ütemét Makón a veszélyhelyzet ellenére sem, így döntött a város képviselőtestülete. Erről a polgármester számolt be online tájékoztatóján, a Makóinfón. Farkas Éva Erzsébet elmondta, hogy azért hozták meg ezt a döntést, mert a projektek nem érintik az önkormányzat saját jelenlegi büdzséjét. Hozzátette: a beruházások öt helyszínen folynak, a munkálatok a Korona épületrészt, a Makó-Rákos Közösségi Házat, a makói gazdakör Rákóczi utcai székházát, a Páger Mozi és Rendezvényházat, valamint a Kálvin utcai háziorvosi rendelőt érintik.
„A jelenleg öt helyszínen folyamatban lévő beruházáshoz köthető kivitelezési folyamatok állami, már korábban megkezdett beruházásoknak a helyszínei. Illetve európai uniós forrásokból megvalósuló projektek, valamint, egy már korábban, még a tavalyi évben megkezdett önkormányzati beruházás” – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet.