Hírek / Közélet

Nem felelősek az önkormányzatok a közterületen történt viharkárokért

2020. február 11. 15:59 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Vásárhelyen és környékén is erős széllökésekre és további viharokra lehet számítani a következő időszakban is. Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a nyílászárók rögzítésével elkerülhetjük a beázást, emellett célszerű a házba minden olyan tárgyat bevinni, amelyet a szél felkaphat. Emlékeztetett arra, hogy a vihar fákat csavarhat ki a földből, vezetékeket szakíthat le, amelyek megrongálhatják a házak tetőszerkezetét, illetve autókat károsíthatnak meg. Figyelmeztetett arra, hogy az illetékes önkormányzatok nem felelősek a közterületeken történt viharkárokért, így kártérítési igényt csak a biztosítási szerződésünkben előre rögzített káresemények után nyújthatunk be. Lambert Gábor erről részletesen így nyilatkozott: „Az a tapasztalat, hogy amikor van egy kirívó időjárási katasztrófa, és a sajtó is beszámol az okozott károkról, akkor egy picit megugrik a biztosítási szerződések megkötésének száma. Általában viszont az mondható el, hogy az elmúlt időszakban beállt az a sztenderd, hogy a lakossági ingatlanállományok 72-73 százaléka rendelkezik ingatlanbiztosítással.”

Kép forrása: delmagyar.hu


next 5

A mi világunk

Hírek