Hírek / Közélet

Nem szabadna, hogy gondot okozzon egy 1%-os elvonás Cseri Tamás szerint

2020. május 22. 12:19 Közélet

Szemléletes ábrát osztott meg Cseri Tamás önkormányzati képviselő a Facebookon Vásárhely bizonytalan lábakon álló költségvetésével összefüggésben. A fideszes politikus a Rádió 7-nek elmondta, Márki-Zay Péter polgármester tavalyi kampányában még nem beszélt üres kasszáról, sőt, a mostani 150 milliós elvonásnál lényegesen nagyobb összegű fejlesztésekre tett ígéretet. Cseri Tamás szerint érthetetlen, hogy a kieső 150 millió forint, ami a 16 milliárdos költségvetés kevesebb, mint 1 százaléka, hogyan eredményezhette azt, hogy a közalkalmazottak bérét ne tudja fizetni a város. Hozzátette: egy felelős városvezetés esetén elképzelhetetlen lenne a csődhelyzet.

„Nagyjából 1%-áról van szó Hódmezővásárhely költségvetésének, aminek abszolút nem szabadna problémát okoznia. Ha belegondolunk abba, hogy egy utcának az aszfaltozása két-három-négyszázmillió forintba kerül, amit önerőből kell megvalósítani, és ilyenek azért minden évben történtek régebben, azok nem voltak problémák. Most meg egy 100-150 milliós elvonás állítólag ekkora gondot okoz” – fogalmazott Cseri Tamás.


next 5

A mi világunk

Hírek