Hírek / Közélet

Nem tesz semmit a vásárhelyi városvezetés a járvány megfékezése érdekében Cseri Tamás szerint

2020. november 5. 07:30 Közélet | Szerző: Rádió 7

Semmit nem tesz a vásárhelyi városvezetés a járvány megfékezése érdekében Cseri Tamás szerint. Az önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek elmondta, a helyi Fidesz korábban egy intézkedési tervet is átadott Márki-Zay Péternek, ebből azonban semmit sem valósítottak meg. Cseri szerint a valós intézkedések helyett most is csak a kormányra mutogat a polgármester, miközben minden városvezető igyekszik akadályozni a járvány terjedését. Hozzátette, az országosan megváltozott jogrend miatt akár több óvintézkedést is bevezethetne az önkormányzat, sor kerülhetne tesztelésekre az intézményekben, vagy a lakosság fokozottabb védelmére, de most is csak a politikai kommunikáció zajlik.

„Úgy gondolom, hogy bár a város lakossága komolyan veszi a helyzetet, de a város vezetése nem veszi komolyan. A mi javaslatainkat gyakorlatilag nem fogadták el. Két hónappal ezelőtt egy tíz pontos intézkedési tervünk volt, ebből szinte semmit nem valósított meg a városvezetés. A szokásos rendszer folyik most is. Kommunikáció van érdemi cselekvés helyett” – fogalmazott Cseri Tamás.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek