Hírek / Közélet

Németországból érkeztek vendégek Mártélyra

2022. augusztus 4. 10:00 Közélet | Szerző: Farkas Emese

Altenahrról ( Áltenárról ) érkeztek vendégek a héten Mártélyra. Sajti Imréné könyvtáros a Rádió 7-nek elmondta: a német testvértelepüléssel huszonöt éve ápolnak szoros kapcsolatot és lehetőség szerint minden évben találkoznak. A hét elején a szegedi Vadasparkban és a Napfényfürdőben kirándultak, valamint a mártélyi Tanösvényen is voltak. Pénteken a negyed évszázados barátság tiszteletére ünnepséget és közös faültetést tartanak.

„A csoport hétfőn érkezett Mártélyra. Ebéddel vártuk őket, míg délután szokásukhoz híven a Tiszához lebicikliztek, majd egy grillpartit tartottunk az Erdei iskola udvarán. A mártélyi fogadókkal, és azokkal, akik régóta benne vannak ebben a partnerkapcsolatban, közösen töltöttük az esténket, kis sütögetéssel, beszélgetéssel” - tette hozzá Sajti Imréné.


next 5

A mi világunk

Hírek