Hírek / Közlekedés és kék hírek

Nemi erőszakkal vádolják a Reszkessetek, betörők! egykori gyerekszínészét

2022. augusztus 26. 07:00 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Fazekas Gábor

Devin Ratray, Buzz McCallister megformálója ellen egy másik ügyben már eljárás is indult, méghozzá családon belüli erőszak miatt - írja a GamStar.
 
Nyomozást indított a New York-i rendőrség Devin Ratray zaklatási ügyében, aki régi ismerőse, Lisa Smith állítása szerint még 2017-ben nemi erőszakot követett el - írja a CNN. Az amerikai hírtelevízió megkereste a színészt, aki ellen épp családon belüli erőszak miatt zajlik eljárás egy tavaly decemberi incidens miatt, amelynek az akkori barátnője volt az elszenvedője. Ratray telefonon keresztül mindössze annyit közölt, hogy emlékszik az öt évvel ezelőtti találkozására Smith-szel, ám a nő állításai nem igazak, mivel nem került sor kettejük között szexre.
 
Lisa Smith-t egyébként Devin Ratray folyamatban lévő ügye sarkallta arra, hogy felvegye a kapcsolatot a hatóságokkal, és rákérdezzen, miért nem történt előrelépés azóta, hogy 2017-ben jelentette a vele történteket. Mint kiderült, a rendőrség tévesen azt feltételezte, hogy a nő meg kívánja őrizni névtelenségét, valamint nem akar feljelentést tenni, ezért lezárták az ügyet.
 
Smith ezt követően jelentkezett a CNN-nél történetével, hogy elmesélje, mennyire megviselte a hatóságok hanyagsága, e-mailekkel is alátámasztva, hogy annak ellenére sem mozdult előre egy lépést sem a nyomozás, hogy ő többször is lépéseket tett az együttműködés érdekében; vállalta, hogy felkeresi a Manhattani Körzeti Ügyészség irodáját, ahol kihallgathatják, továbbá kész volt átadni az ominózus estén viselt öltözetét, hogy DNS-mintát vegyenek róla, de miután ezekre sor került, nem jelentkeztek nála, nem keresték többé.
 
A nő, aki elmondása szerint húsz éve ismeri a színészt, a CNN-nek részletekbe menően idézte fel a 2017. szeptember 21-én történteket. Ez alapján egy bárban találkoztak, ahol ott volt Smith fivére és egy másik közös barátjuk is. Innen mentek át Ratray manhattani lakásába egy újabb ital kedvéért. Házigazdájuk állítólag ragaszkodott hozzá, hogy a nő egy konkrét pohárból igyon, emiatt arra gyanakszik, hogy bedrogozhatta őt. Smith az ital elfogyasztása után hirtelen fáradtnak és gyengének érezte magát, Ratray pedig javasolta, hogy dőljön le a kanapéra, mi több, töltse ott az éjszakát.
 
A többiek később hazamentek, Smith pedig arra ébredt, hogy nem bír mozdulni, a szemét is alig tudja kinyitni, de érezte, ahogy a színész megerőszakolja. Állítása szerint egy örökkévalóságig tartott, mire végre magára hagyta őt. Amikor pedig végre képes volt ismét megmozdulni, a nő sietve felöltözött és távozott.
 
Smith nem tett azonnal feljelentést, hezitálását azzal indokolta, hogy a múltban már volt része hasonló "élményben", és nem szerzett túl jó tapasztalatokat a rendőrséggel, viszont másnap elmesélte két testvérének és egy barátjának is, hogy mi történt vele.
 
Az időközben Utah államba költözött nő csak pár héttel később fordult a rendőrséghez, előtte viszont még SMS-ben vonta kérdőre a színészt, aki tagadta, hogy bármi történt volna. Ezek az üzenetek nincsenek meg, csupán a leiratok, amelyek alapján Ratray úgy állította be a dolgot, mintha mindketten akarták volna.
 
Hogy lesz-e vádemelés a feltételezett nemi erőszak miatt, még kérdéses, ami viszont a családon belüli erőszakot illeti, Ratray ártatlannak vallotta magát (ha beismeri bűnösségét, az a későbbi büntetés mérséklésével járt volna), az első meghallgatásra októberben kerül sor. A CNN megkeresésére az ügyészi hivatal szóvivője nem kommentálta a történeteket, csupán megerősítette, hogy kapcsolatban állnak Smith-szel.


next 5

A mi világunk

Hírek