Hírek / Kultúra

Népszerű volt a városismereti séta: jön a folytatás

2022. október 27. 07:45 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Eddig nem hallott érdekességeket is megtudhattak Kistelek városáról a séta résztvevői, akik egyre-másra idézték fel a régi emlékeket is - írja a kistelekjárás hírportál.
 
Október 22-én, szombat délutánra hirdették meg Kisteleken a városismereti sétát, amelyen valamivel több, mint harmincan vettek részt. Elsőre talán azt gondolná az ember, hogy máshonnan érkeztek a nem túl hosszú túrára, de ez nem így van: döntő részben kistelekiek érdeklődtek szűkebb pátriájuk iránt.
 
Régóta gondolkodtam már azon, hogy kellene egy ilyen városismereti túra, mert sokszor hallani, hogy itt nincs semmi érdekesség, s ha elmegyünk egy-egy nevezetesebb hely vagy szobor előtt, akkor sem látjuk a mögöttük lévő történeteket. Az elmúlt évek alatt sok információm gyűlt össze a projektek révén a városról, melyeket szerettem volna továbbadni – válaszolta kérdésünkre Vass Rózsa, a séta szervezője, aki azt is elmondta, miért éppen most került sor a túrára. Október a Világgyalogló hónap, mely a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálásával egy gyaloglást népszerűsítő programsorozat. Ennek keretein belül a gyaloglás során a résztvevők megismerhetik a helyi nevezetességeket, látványosságokat. Ez nem pályázat, hanem csak egy kezdeményezés, melyhez így kézenfekvő volt csatlakozni.
 
A városismereti sétán részt vevő érdeklődők, családok elsősorban Kistelekről érkeztek, hogy eddig nem hallott ismereteket, érdekességeket tudjanak meg városukról. Erre volt is lehetőségük, hiszen Rózsa vezetésével megtekintették többek között az önkormányzat épületének homlokzatát és tornyát, a négy Árpád-házi szent szobrát, vagy az újonnan készülő régi csordakutat. Utóbbinál is nagyon sok emlék előjött, a séta résztvevői egyre-másra idézték fel a régi dolgokat.
 
A boltlatóköveken keresztül vezetett séta érintette a Kisteleki Ede utcát is, mely nagyon jó keresztmetszete a helyi építészeti stílusoknak, ugyanis megtalálható benne a napsugaras ház, a régi polgári építészet épületei, és a mai, modern épületek is. A túra végül a Szent István térről a Vicsay Lajos Helytörténeti Gyűjteménybe vezetett, ahol Varga Orsolya tartott tárlatvezetést.
 
A városismereti séta sikerét látva Vass Rózsa tervezi a városi templomos túrát, ahol a Kocsó-kápolnát, a Szent István Király Római Katolikus Templomot és a hamarosan átadásra kerülő új református templomot mutatná be az érdeklődőknek, majd a zsidó emlékek nyomába kalauzolja el az érdeklődőket. De ezek előtt lesz még egy rendezvény, a mindenszenteki lámpás séta, ahol a hangulaton és az élményen lesz a hangsúly. A szervezők ide is szeretettel várják az érdeklődőket.
 
Forrás és kép: kistelekjaras.hu


next 5

A mi világunk

Hírek