Hírek / Közélet

November 29-én indul a tram-train Vásárhely és Szeged között

2021. november 4. 11:12 Közélet | Szerző: Megyeri József

November 29-én, hétfőn 3 óra 31 perckor elindul az első menetrend szerinti tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között. Szegedről ugyanezen a napon, 4 óra 38 perckor közlekedik az első szerelvény Vásárhelyre – jelentette be Lázár János csütörtökön.

A beruházásért felelős kormánybiztos a Népkerti vasútállomáson tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a beüzemelési időszak november 29. és december 31. között tart, ekkor óránként közlekednek a járművek. A második időszak január közepétől kezdődik, amikor már félóránként indulnak a járatok. A végleges menetrend március 15-re alakul ki. A tram-train április 15-ig minden utas számára ingyenes lesz.

„Amikor beüzemelünk egy tömegközlekedési eszközt, nemcsak, hogy műszaki hibát nem engedhetünk meg magunknak, hanem vállalnunk kell azt is, hogy lehetnek egy-két perces késések. Előfordulhatnak olyan üzemi problémák, amik érinthetik az utasok kényelmét, komfortérzetét. Ezért biztos ami biztos alapon, április 15-ig mindenki térítésmentesen használhatja a szerelvényeket” – fejtette ki Lázár János.


next 5

A mi világunk

Hírek