Hírek / Egyéb/Archív

Novemberben véget ér a beszoktatási időszak a vásárhelyi kertvárosi óvodában

2023. október 24. 08:07 Egyéb/Archív | Szerző: Megyeri József

Hamarosan véget ér a beszoktatás a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Óvodában. Gulyásné Pintér Kitti óvodavezető-helyettes a Rádió 7-nek elmondta: szeptember óta három kiscsoportban hatvan kisgyerek beilleszkedését segítették az óvodai életbe. A novemberig tartó befogadási időszak a kicsiknek és a szülőknek is nagy kihívást és fontos mérföldkövet jelent.  Hozzátette: állandó napirenddel, szokás- és szabályrendszerrel próbálják elérni, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézményben.

„Reggel, amikor megérkeznek a gyerekek, szabad játéktevékenység zajlik a csoportokban. Utána közösen leülünk reggelizni, amit egy imádság, az asztali áldás előz meg. Ezután ismét játék következik. Novemberben véget ér a befogadási időszak, így több tevékenységet fogunk majd végezni, hogy gazdagabban, tartalmasabban teljenek a mindennapok” – ismertette az óvodavezető-helyettes.

A témáról bővebben október 27-én, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!


next 5

A mi világunk

Hírek