Hírek / Kultúra

Növendékhangversenyt tartanak a Bessenyeiben

2022. november 19. 13:54 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Zenész- és színjátszó tanulók lépnek fel kedden délután 5 órától a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola tart növendékhangversenyt. Vágó János igazgató a Rádió 7-nek elmondta, változatos műsorral készülnek, a komolyzenei művek mellett versek is elhangoznak majd.  

„A hangversenyek fontosak a művészeti iskolának, mivel ezeken a tanulók be tudják mutatni a megtanult darabjaikat. Az előző ilyen koncerten játszott olyan diákunk, aki utána megnyerte az országos szaxofonversenyt. Tehát ezek az alkalmak fontos lépések az oktatásban. Akinek van olyan darabja, amivel versenyre vagy rendezvényre készül, akkor ki tudja próbálni magát és a szülők is láthatják, hol tart a gyerekük” – tette hozzá Vágó János.

Fotó: Archív/Illusztráció


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner