Nyílt napot tart szombaton a Mathias Corvinus Collegium Szegeden. Az eseményen bemutatkozik a Fiatal Tehetség Program is. Szegedi Andrianna, a program szegedi régióvezetője a Rádió 7-nek elmondta, az alkalom elsősorban azoknak az általános iskolás gyermekeknek szól, akik az idén lépnek felső tagozatba. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, ami péntekig tehető meg. Az MCC képzésére augusztus 30-ig fogadják a jelentkezéseket.
„Az a cél, hogy felnyissuk a szemüket és megtalálják azt, ami a leginkább érdekli őket. Olyan tudományterületekre kalauzoljuk a gyerekeket, amikkel máshol valószínűleg nem találkoznak. Ilyen a pénzügyi, az egészségügyi és a környezeti tudatosság. Ezekről ugyan mindről beszélnek az iskolákban, de nincsenek olyan konkrét foglalkozások, amelyeken a diákok ki is próbálhatják magukat” – ismertette Szegedi Adrianna.
Fotó: Archív (MCC)