Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forint áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. A tevékenységbe bevont alvállalkozók még a látszatra sem adtak, eszközeik és dolgozóik nem voltak, így természetesen munkát sem végeztek. A felek közötti banki utalásokkal, illetve pénzfelvételekkel hamis gazdasági eseményeket igyekeztek álcázni, amelyek után áfát igényeltek vissza. A pénzügyőrök 380 millió forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat, vevőköveteléseket, valamint bankszámlákat. A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot letartóztatott a bíróság.