Lapértesülés szerint számos olajügyben érintett meggyilkolt stróman holttestét rejtheti az Alföld. A Magyar Nemzet írt arról, hogy ezekre az ügyekre is rávilágíthatnak a Portik Tamástól származó hangfelvételek. Az újság szerint az olajos vállalkozók köreiben elkövetett gyilkosságok mellett néhány közlekedési balesetként lezárt ügyről is kiderülhet, hogy gyilkosság történt.
A Magyar Nemzet azt valószínűsíti, hogy legalább 40 ilyen eset lehet. A strómanokkal alapított olajos cégek a 90-es években néhány hét alatt kitermelték a százmilliós hasznot, majd felszámolták a vállalkozást, a senkinek nem hiányzó külföldi közreműködőket pedig megölték, és holttestüket elásták valahol az Alföldön.
A cikk alapján volt, akit betonba öntöttek, volt, akit bokájánál fogva gumiabroncsba betonoztak, majd vízbe dobták. Az is előfordult, hogy erőgéppel háromméteres gödröt ástak, majd bedobták és eltemették. A Portik Tamás által rögzített hanganyagokat jelenleg is vizsgálják a nyomozók.
Kép forrása: Magyar Nemzet