Hírek / Sport

Olimpikont láttak vendégül a vásárhelyi Szent István iskolában

2021. november 29. 14:53 Sport | Szerző: Megyeri József

Tótka Sándor olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kajakozó látogatott el hétfőn a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolába. A felső tagozatosok ismerhették meg a sportoló életútját. Walterné Böngyik Terézia igazgató a Rádió 7-nek elmondta, fontosnak tartják, hogy a diákok testközelből szembesüljenek azzal, milyen áldozatokkal jár a siker. Tótka Sándor a Sportakadémia program által járt az intézményben.

„Van egy új tantárgyunk az új Nemzeti Alaptantervben, az olimpiai ismeretek. A kollégáim fontosnak tartják, hogy személyekkel is kapcsolatba kerüljenek a gyerekek. Azt tapasztaljuk, hogy egy-egy ilyen találkozás motiválóan hat rájuk, sőt, lehet, hogy valamelyikük ezt a sportágat választja majd” – tette hozzá Walterné Böngyik Terézia.

A témáról bővebben december 3-án, pénteken 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!


next 5

A mi világunk

Hírek