Önkormányzati és egyházi pályázatok is megvalósultak idén Csengelén. Tóth Tibor Imre polgármester a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Magyar Falu Programban forrást nyertek a körzeti megbízotti lakás nyílászáró-cseréjére, wifi-pontok kialakítására, valamint beszereztek egy tárcsát is a dűlőutak karbantartására. Hozzátette, az egyházi pályázatokból kegyeleti hűtőt vásárolnak, valamint felújítják a templomkerítést. Az önkormányzat önköltségen újította fel a község 2. számú orvosi rendelőjét.
„Összességében elmondhatjuk azt, hogy a nehézségek ellenére ez egy sikeres év volt. Jó évet zártunk. Jelentős támogatások jöttek a településre. Ha nem lett volna ez a rossz helyzet, akkor talán még ennél többet is sikerül megvalósítani.”