Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzs állt fel a koronavírus elleni védekezés érdekében - jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta, most nincs baj, de lehet, ezért a dolgot komolyan kell venni, ám pánikot nem szabad kelteni. Hozzátette, az operatív törzsnek olyan szakemberek a tagjai, akik segíteni fognak a védekezésben.
Közben az Egészségügyi Világszervezet nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt. Az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a vírus. A testület hangsúlyozta, hogy nem ajánlja kereskedelmi és utazási korlátozások bevezetését, egyúttal méltatta a kínai hatóságoknak a járvány megfékezésére tett lépéseit.
Kép: origo.hu