Hírek / Közélet

Orbán Viktor: Brüsszelnek be kell látnia, hogy kudarcot vallott a szankciós politika

2022. július 15. 08:10 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádiónak ad exkluzív interjút.

Magyarország próbál kimaradni ebből a háborúból, de ez a konfliktus nem csak a frontokon, hanem a gazdaságban is zajlik, ez pedig megkérdőjelez mindent, amihez eddig hozzászoktunk. Emiatt most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk  – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő szerint a csata két fronton zajlik majd, az egyik az energia területe, a másik harc a munkaerőpiacon lesz majd,
mert minden előrejelzés arra utal, hogy Európa recesszióba sodródik.

Orbán Viktor elmondta, hogy az áram ára ötszörösére, a gáz ára a hatszorosára emelkedett az utóbbi időben. A miniszterelnök szerint az lenne a legfontosabb, hogy Brüsszelben belássák, hogy tévedés történt és a szankciós politika sokkal jobban sújtja Európát, mint az oroszokat.

„Eleinte azt hittük, hogy lábon lőttük magunkat a szankciókkal, de most már látszik, hogy az európai gazdaság tüdőn lőtte magát, és most levegőért kapkod” – Orbán Viktor

Azt gondolták, hogy a szankciókkal lerövidíthető a háború, de ennek is épp az ellenkezője jött be – mondta. Lesz olyan ország, ahol nem lesz gáz és lesz ahol nagyon magas lesz az ára. Magyarország az utóbbiba tartozik, a kérdés az hogy az árakat mennyire tudjuk majd elviselhető szinten tartani.

Ennek érdekében növekszik a hazai gázkitermelés, kiviteli tilalmat rendelnek el, Szijjártó Péter felhatalmazás kapott, hogy találjon újabb beszerzési forrásokat, növekszik a hazai lignit kitermelés és hozzá kellett nyúlni a rezsicsökkentéshez úgy, hogy az átlag felett fogyasztóknak az átlag feletti részre piaci árat kell fizetnie, vagy meg kell próbálnia beleférnie az átlagfogyasztásba. A miniszterelnök szerint erre a döntésre azért volt szükség, mert ellenkező esetben a teljes rezsicsökkentés veszélybe került volna.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: a kormány úgy döntött, hogy rendelkezik a pontos számokról. Magyarországon az átlagos havi fogyasztás a villamosenergia tekintetében 210 kilowattóra per hónap, földgáz tekintetében pedig 144 köbméter egy hónapban. Nyugaton a teljes rezsiár kisebb hányadot képvisel az emberek havi fizetésében, mint hazánkban, ahol a rezsi nemhogy a jövedelem harmadát, de akár a felét is elviszi.

Ezért volt szükség a rezsicsökkentés politikájának bevezetésére – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a baloldal ezzel sosem értett egyet.

„Szerintük azt kell csinálni Magyarországon is, amit Nyugat-Európában: mindenki fizesse ki piaci áron, amit fogyasztott” – fogalmazott.

A baloldal sohasem támogatta a rezsicsökkentést, de a jobboldali kormány bevezette ezt. Mi továbbra is meg akarjuk védeni a rezsicsökkentést – fogalmazott a miniszterelnök.

Fegyverszünetre, majd béketrágyalásokra van szükség

A kormányfő a szankciós politika kapcsán elmondta: A szankciók nem segítenek Ukrajnának, de rosszak az európai gazdaságnak. Ha így folytatják, „ki fogják nyuvasztani” az európai gazdaságot. A brüsszeli vezetőknek be kellene ismerni, hogy rossz feltételezésekből indultak ki. Fegyverszünetre, majd béketrágyalásokra van szükség, mert erre a gazdasági bajra csak a béke jelent megoldást.

Orbán Viktor a kata átalakítása kapcsán elmondta, hogy szükséges döntésről van szó. 2012-ben a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterekkel együtt gondolták ezt ki. Régen az ilyet „maszeknak” hívták és nekik akartak lehetőséget adni. Azonban a cégek rájöttek arra, hogy ha az alkalmazottakat a katába terelik, akkor a cégeknek nincs akkora terhe.

A 450 ezer katásból körülbelül 300 ezren cégnek számláznak, ami békeidőben belefér, de háború és háborús infláció idején nem.

A nyugdíjrendszerről van szó, nem a költségvetésről. Az nem működik, hogy a katások sokkal kevésbé járulnak hozzá a közös kiadásokhoz. Az ország elbír 100-150 ezer katást, de 400 ezret nem, főleg nem háborús infláció idején.

A katások előtt számtalan lehetőség áll, hogy milyen adónemre álljanak át.

A baloldali politikusokra utalva Orbán Viktor arról beszél, hogy most olyanok hangoztatják, hogy kell a kata, akik meg sem szavazták annak bevezetését. Azok számára fenn lesz tartva a kata, akikre eredetileg készült.

A kormányfő elmondta, hogy a baloldal négyszer egymás után veszített kétharmaddal, ezért megértéssel figyeli az akcióikat. Április óta csendben ülnek, de most, hogy van olyan ügy, melynek vannak kárvallottjai, azonnal felülnek erre a hullámra és fel is fognak ülni minden ilyenre. Ez nem egy jó politika a kormányfő szerint.

A hadsereg belső mozgósítása kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy a háború miatt van erre szükség, hiszen a keleti határra a NATO is vezényel csapatokat, ezért nekünk is képviseltetnünk kell magunkat.

A déli határon eddig lehetett a katonákkal visszatartani a migránsokat, de a háború ezt felülírta.

Az illegális migránsok nemcsak, hogy egyre többen vannak, de egyre agresszívebbek is. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elhibázott brüsszeli politika, ami nem mondja ki, hogy Európa nem fogadja be őket, az oka annak, hogy a migránsok folyamatosan áramlanak, Magyarország viszont azt mondja, hogy rajtunk keresztül nem fognak Európába jutni.

A határvadász egységek felállításáról szóló rendelet már az asztalon van, az ő felvételük felfelé tolja a rendőrök és katonák fizetését is. A határvédő egységek a készenléti rendőrségen belül fognak dolgozni, de kisebb fókuszú kiképzéssel – fejtette ki Orbán Viktor.

 

Forrás: Kossuth Rádió, hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek