Hírek / Közélet

Orbán Viktor: Magyarországnak megvan a receptje a progresszív dominancia ellen

2022. május 20. 06:20 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Magyarország az a laboratórium, ahol kikísérletezték a progresszív dominancia ellenszereit – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungaryn, azaz a Konzervatív Politikai Akció Konferencián, Budapesten. Ez az amerikai jobboldali, konzervatív tábor legfontosabb politikai gyűlése, amelyet 1974-ben indított útjára az Amerikai Konzervatív Unió, és amelyet először rendeznek Európában. Orbán Viktor nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikai és az európai konzervatívoknak össze kell fogniuk, hogy együtt harcoljanak a nyugati civilizáció megmentéséért.

Minden magyar nevében köszönöm, hogy megtisztelnek bennünket jelenlétükkel – köszöntötte a résztvevőket.

Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédében úgy fogalmazott: szerencsés egybeesés, hogy az eseményre egy hónappal a választási győzelem után került sor. Mindig jó az, ha az ember barátok között beszélhet, és jó, ha a szavai mögött van fedezet. Most ez utóbbiból sincs kevés – utalt a kétharmados választási győzelemre.

Nagy utat tettünk meg a 80-as években terjesztett szamizdatoktól, most pedig az amerikai republikánusok legfontosabb politikai gyűlése zajlik nálunk. Korábban irigyeltük a vitakultúrájukat, szabadságukat, és szurkoltunk Reagan elnöknek. Nekünk csak a kommunista funkcionáriusok jutottak, és az általuk teremtett nyomasztó légkör, ami negyven éven át velünk volt – emelte ki.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy hogyan győzték le a kommunistákat, majd a liberálisokat és legutóbb a nemzetközi liberális baloldal Magyarország ellen küldött csapatait. A politikai csatában csakis a legjobbak maradnak talpon, a győzelem végső feltétele pedig, hogy te legyél a legjobb. Nyugaton van egy olyan probléma, amivel mi már sikeresen megküzdöttünk. A liberálisok uralják a médiát, a véleményeket, a progresszív baloldal mondja meg mi a helyes és mi a helytelen – mutatott rá.

Harminc éve itt is a baloldal volt hatalmon, sőt kommunista diktatúra volt. Az államapparátus azon dolgozott, hogy bebetonozza a kommunisták hatalmát. Ugyanolyan woke kultúra volt, mint ma nyugaton, csak a kritikai fajelméletet még tudományos szocializmusnak nevezték és egyetemen tanították. Politikai korrektség, orwelli újbeszél, állam által irányított nyilvánosság és a jobboldaliak megbélyegzése – sorolta.

Mi fellázadtunk, és a 80-as évek végén úgy döntöttünk, elég volt. Vissza akartuk szerezni hazánkat és szabadságunkat. A kommunisták rendőrattakot küldtek, de mi kitartottunk és győztünk – emlékezett.

Felidézte, hogy a liberálisok és a konzervatívok kötöttek egy antikommunista paktumot a kommunizmus alatt, majd a legelső alkalommal a liberálisok a posztkommunisták mellé álltak, és két vállra fektették a magyar jobboldalt.

Kiemelte, hogy Donald Trumpnak ugyan elvitathatatlan érdemei vannak, de mégsem választották újra.

Úgy járt, ahogyan a magyar jobboldal 2002-ben, a baloldali mocsár lehúzott bennünket. A következő nyolc évben elköltötték az emberek pénzét, félkatonai csoportok masíroztak, erőszakhullám uralkodott az utcán és etnikai alapú gyilkosságok zajlottak – idézte fel a 2002 és 2010 közötti időszakot a miniszterelnök.

Úgy vélte, a progresszív kormányzás gyümölcse magért beszél: recesszió és erőszak.

A 2002 utáni helyzetben nem törődtünk bele kisebbségi helyzetünkbe és 2010-ben visszatértünk. Nyolc év alatt tégláról téglára építkeztünk, és Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszerét kikísérleteztük.

Most tavasszal megkaptuk a negyedik dózist és a beteg teljesen meggyógyult, a recept szabadon felhasználható – hangsúlyozta, hozzátéve: Magyarországnak megvan a receptje a progresszív dominancia ellen.

Orbán Viktor 12 pontban foglalta össze a magyar receptet:

A saját szabályaink szerint kell játszani.

Győzni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el a mások által kínált megoldásokat és utakat. Nem szabad, hogy eltántorítson, ha bajkeverőként kezelnek, sőt az a gyanús, ha ez nem történik meg. Aki az ellenfelei szabályai szerint játszik, az veszíteni fog.

Nemzeti konzervativizmus a belpolitikában.

Azért kell támogatni az egyházakat és családokat, mert belőlük épül a nemzet. Azért építettünk kerítést a déli határra, mert a magyar emberek ezt akarták. A progresszívek gyenge pontja, hogy a vágyálmaikat akarják rákényszeríteni a valóságra, amit az emberek nem szeretnek.

Nemzeti érdek a külpolitikában.

A progresszívek szerint a külpolitika az ideológiák harca. Azonban ez hibás képlet. A nemzet az első. Érdekalapú külpolitikára van szükség, bár ez nem könnyű. A szomszédunkban dúló háborúban például elítéljük az agresszort és támogatjuk a rászorulókat, de nem engedjük, hogy a magyarok fizessék meg a háború árát.

Legyen médiánk!

A progresszív baloldal őrültségeit csak akkor lehet bemutatni, ha van jobboldali média is. A baloldal véleménye azért tűnik erősebbnek, mert őket támogatja a baloldali média. A régi ethosz, hogy a pártpolitikának és a sajtónak el kell különülnie, de ez Amerikába sincs így, hiszen a demokraták oldalán megszámlálhatatlan médium áll.

Leplezd le az ellenfeleid szándékát!

Donald Trumpnál nagyobb tabudöntögető aligha volt, de a holnap tabuit is le kell dönteni. Mi Magyarországon előre megmondjuk mire készül a baloldal. Napvilágra hozzuk az ügyet, amit először tagadnak, de végül mégiscsak bebizonyosodik, hogy valóban az a tervük, amit mi mondtunk.

A gazdaság fontossága.

A baloldal a gazdaságot elvont eszmék szerint akarja működtetni. A jobboldalnak ez tilos, csakis olyan gazdaságpolitikát szabad csinálni, ami mindenkinek jó. Erről szól az a mondásunk, hogy velünk azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak. Az emberek előre szeretnének jutni, és ha egy jobboldali kormány nem tudja ezt kínálni, bukásra van ítélve.

Ne szorulj ki a szélére!

Az emberek se a szélsőjobból, se a szélsőbalból nem kérnek. A két szélsőség között nincs különbség. A szavazók nagy részét valójában ez eltávolítja, és veszíteni fog, aki összeesküvés-elméletekbe bonyolódik.

Mindennap olvassunk!

A bonyolult dolgok megértésére és átadására a könyveknél nincs jobb eszköz. A világ egy bonyolult hely, és ennek megértésében segítenek a könyvek. Megérthetjük belőle, hogy ellenfeleink hogyan gondolkodnak és hol hibázik az ő észjárásuk.

Legyen hited!

A hit hiánya veszélyes. Ha valaki nem hisz abban, hogy lesz végelszámolás, akkor azt hiszi, hogy bármit megtehet. A hitélettel való foglalatoskodás által a sikerek is könnyebben jönnek.

Keress barátokat!

Ellenfeleink a progresszív liberálisok és marxisták összetartanak, míg mi konzervatívok képesek vagyunk apróságokon is összekapni, de ha a politikában boldogulni akarunk, akkor a közös pontokat kell keresni és azokra kell fókuszálni.

Építs közösségeket!

Nincs konzervatív politikai siker közösség nélkül. Minél kevesebb a közösség és minél magányosabbak az emberek, annál jobban közelednek a liberálisokhoz, minél erősebbek a közösségek, annál többen szavaznak a jobboldalra.

Építs intézményeket!

A politika felől értelmezhető intézmények generációkon át velünk maradnak, új gondolatok, új emberek kellenek. Ők a muníció, és ha ez elfogy, az ellenfeleink győznek.

Furcsa, de igaz, hogy a pusztító ideológiák, a fasizmus és a kommunizmus nyugatról származik. Sosem gondoltuk, hogy a kommunisták nyugatról is visszatérhetnek. A progresszívek az egész nyugati civilizációt belülről fenyegetik. A mi dolgunk az Európai Unióval van, míg az amerikaiaknak az Egyesült Államokkal. Ugyanazok az emberek, ideológiailag képzett arctalan emberek ülnek Brüsszelbe és Washingtonban. El akarják törölni a nyugati életformát, amit nyugaton a hidegháború alatt vívtak ki, mi pedig a kommunisták elüldözésével.

Csak szervezetten lehetünk sikeresek, barátokra kell lelnünk, és vissza kell vennünk az intézményeket Washingtonban és Brüsszelben. 2024-ben elnök- és kongresszusi választások lesznek Amerikában, nálunk európai parlamenti választás lesz. Ezeket a választásokat magyar miniszterelnök sorsdöntőnek nevezte.

A magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver, csak munka van, amit csinálni kell – zárta szavait Orbán Viktor.

 

Forrás: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek