Az idei év is tervekkel teli Békéssámsonban – mondta el a Rádió7-nek Annus István. A község polgármestere kifejtette: a célok között szerepel a Szabadság Házának felújítása, ennek pályázati elbírálása még folyamatban van. Az óvoda korszerűsítésére 35, a napközi konyhára 48 millió forintot nyertek. Sámsonban örök téma az utak állapota, ezért külterületi és belterületi szakaszok felújítására is pályáznak majd – ha lesz rá lehetőség.
„Tégla, beton zúzalékkal már mindet javítgatni kell, ezért arra szeretnék még 100 millió forintot, hogy ne legyenek akkora kátyúk, mint most. Mást jelenleg nem tudunk tenni saját költségvetésből. Persze, ha lesz Magyar Falu Program és uniós program, akkor pályázunk. Olyan hírt kaptam, hogy szeptember-november körül kiírják a külterületi útpályázatot megint, ezért be szeretnénk adni arra is.”