Hírek / Közélet

Országos 7. helyezett az Eötvös

Április 23. 17:20 Közélet | Szerző: Megyeri József

A Centrum Futsal Kupa Országos Döntőjére Nyírbátorban került sor. A Mátészalkai Szakképzési Centrum szervezi most már évről évre ezt a szuper 3 napos eseményt, amelyre idén először az Eötvös is bejutott.

Azok a csapatok jutnak el idáig, akik megnyerik a körzeti fordulót, a megyeit és a regionális döntőt, így tényleg az ország 12 legjobb csapata vehet részt a végső döntőben. Az eseményre egyénileg kell eljutni, így a 6 és fél óra utazás után kicsit fáradtan, de annál nagyobb elszántsággal érkeztünk meg Nyírbátorba, ahol kiváló szálláson, kiváló étkeztetéssel, vendégszeretettel fogadtak minket. Két játékosunk estére ért oda, ugyanis a Balatonakarattyán rendezett Országos Honvédelmi Versenyen is érdekelt volt (Buzás Richárd Zsolt és Barna Ádám). Első nap vacsorára és sorsolásra került sor.

Másnap elkezdődött a torna és a versengés a kupáért. 1 győzelemmel (Pécs ellen) és 1 vereséggel (Veszprém ellen) zártuk az 1. napot, továbbjutottunk a csoportunkból. Délután maradt idő a pihenésre is, amit a nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben töltöttünk. A torna utolsó napján, erőn felül teljesítve, több sérülést összeszedve, a 4 közé jutásért egy nagyon szoros meccsen kaptunk ki a Miskolciaktól, majd a Győrtől szintúgy. Az utolsó, helyosztó mérkőzésünket a Kárpátalja ellen sikerült megnyernünk 2:0-s hátrányból felállva, amire a csapat büszkébb nem is lehetne, így végül a 7. helyen zártuk a tornát.

 Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak a 3 nap során, sok olyan embert ismerhettünk meg, aki ugyanúgy rajong ezért a sportágért, mint mi. Az utazás, a mérkőzések, a közös programok, esténként a magyar érettségi tételek tanulása, mind hozzájárult, hogy ne egy csapatként, hanem egy családként jöjjünk haza.

Nagyon szépen köszönjük a Mátészalkai SZC Bethlen Gábor Technikum szervező csapatának az odaadó munkáját, örök élményt szereztek számunkra.

A csapat tagjai:

Buzás Richárd Zsolt (csk)

Ciortea Kristóf Nimród

Barna Ádám

Szántó Ármin Illés

Telek Máté

Kruzslicz Alex

Vass János Marcell

Németh Gergő

Lucza László (oktató)

Molnár Márton (oktató)

 

Készítette: Molnár Márton (oktató)


next 5

A mi világunk

Hírek