Hírek / Közélet

Orvoslakást építenek Derekegyházon

2021. március 4. 12:00 Közélet | Szerző: Komjáti Ági

Orvoslakást építenek Derekegyházon a Magyar Falu Programnak köszönhetően. Szabó István polgármester a Rádió 7-nek elmondta, hogy a beruházással az a céljuk, hogy a községnek állandó, helyben praktizáló orvosa legyen. Hozzátette, a helyi temetőben urnafalat hoznak létre, ez a beruházás szintén állami támogatásból valósul meg. Az orvoslakás november végéig elkészülhet.

„A közbeszerzést tavaly decemberben sikerült lezárnunk. Nagyon jól haladnak a munkálatok, az időjárás is a kivitelezők mellett áll. Most már a falakat húzzák fel. Remélem, hogy november végéig el is fog készülni ez az épület. Úgy néz ki, hogy háziorvosunk is lesz majd. Szeretne nálunk letelepedni” – fogalmazott Szabó István.

 


next 5

A mi világunk

Hírek